2013. január 30., szerda

Mandarin, környezeti tényezőkhöz szoktatása

Szépen fejlődnek a mandarin növénykék. Most, hogy már szépen látszódnak a csíraleveleik, ideje hozzászoktatni őket a normál levegős környezethez. Eddig ugyanis nagyon párás meleg környezetben voltak a megfelelő csírázás érdekében.
Szükséges még most is a napi kb 12 órás megvilágítás, és, hogy nedves legyen a földje. Nem kell, hogy tocsogjon a víztől, de nem szabad hagyni, hogy kiszáradjon a talaj, mert az végzetes végeredményekhez is vezethet. Javasolom, öntözéshez ne csap vizet használjunk, vagy olyan csapvizet, amit előzőleg felforraltunk, majd lehűtöttünk. Sokkal kedvezőbb a növény számára. De el tudom képzelni, most azt is, hogy mivel tél van és tele van a táj hóval, így behozhatunk kintről havat, felolvaszthatjuk, és azzal öntözhetjük a növényeket. Persze figyeljünk rá, hogy a hó ha lehet tiszta legyen. Kerüljük el a piszkos havat, mert olyan anyagokat adhatunk a növénynek, amely szintén az elpusztulásához vezethet. És csak olvasztott kihűlt hóval öntözzünk. Nagyon fontos a türelem, és a megfelelő gondoskodás. Később majd beérik a sok energia :)

Most így néznek ki a növénykék:



2013. január 25., péntek

Medálok gyurmából.

Mindig is imádtam a csillogást, főleg az ékszereken, így nem is hagyhattam ki azt a kínálkozó lehetőséget, hogy készítsek egy medált, ami gyönyörűen  csillog a fényben. Mivel a FIMO gyurmából maradt még, így ezt használtam. Könnyen formáztam most is, és a kiégetése is nagyon praktikus volt. Hamarabb elkészültem vele, mint egy gyöngyfűzött medállal. Készítettem egy szív alakút és egy virág alakút is.
Így néznek ki:






Nektek tetszenek ezek a csillogó medálkák?

2013. január 22., kedd

Házi ültetésű mandarin

Ez a növény inkább a meleg környezetben fordul elő, de nálunk itt Magyarországban sem lehetetlen nevelgetni. Persze nem nagy ipari mennyiségben, csupán hobbiból. Nemrégiben ismét jött az ihlet, milyen lenne mandarin magot csíráztatni. Neki is álltam az előkészületeknek. Boltban vettem mandarint, kiszedtem a magokat, és betakartam őket a kaliforniai paprikákhoz hasonló csíráztatási módszerrel. Persze, kicsit mások a csíráztatási körülményei, ugyanis a mandarin több fényt és melegebb hőfokot igényel. Én napi szinten kb. 12 órás megvilágosítást biztosítok a magoknak, és minimum 21 C -ot. Ugyanis a növény csak ilyen hőfok mellett kezd el kicsírázni. A fényt az asztali lámpám szolgáltatja. Persze nem ez a legtökéletesebb fény egy növény számára, de a tapasztalat azt mutatja, hogy megfelel a magoncoknak.



Miután a magok folyamatos nedvességben vannak tartva, szépen elkezdett elpuhulni a külső kemény maghéj. (kb. 1,5 hétig tartottam nedvesen a magokat) Ezt óvatosan leszedtem róla. Volt amelyiknél már látható volt, hogy a magnál elkezdődött fejlődni a gyököcske. Az összes magoncot egyszerű virágföldbe ültettem át. Én nem fedtem le földel a magokat, azaz nem tartottam be az ültetési szabályok szerinti, magmélységet. Ki hogy tartja jónak. Én a magoncok három negyed részét nyomtam a földbe. Hozzáteszem ezt csak akkor ajánlom, ha rendesen párásítva van a környezet, azaz a csíráztató föld fölött van egy tető, ami enyhén átengedi a levegőt, de megfogja a párát. Érdemes a magokat úgy ültetni, hogy a magoncok 0,5 - 1 cm- re legyenek lejjebb a föld felszínétől. A táptalajt nem szükséges tápoldattal öntözni, mert a sziklevelek elegendő tápanyagot biztosítanak a magoncok számára. 

1 hónapos állapotban


Időpont kérdése:
Joggal felvetülhet mindenkiben az a kérdés, hogy miért nem melegebb időben történik a hajtatás ültetés. Erre magyarázat, hogy a növénykénk, jobban meg fog erősödni a nyár folyamán, így a telet a meleg házban jobban át fogja vészelni. És persze azért is, mert most lehet kapni mandarint. :)

Termőre fordulás:
Normál esetben 1- 2 évre van szüksége egy mandarin fácskának, hogy termőre forduljon. Viszont a hazánkra jellemző éghajlati tényezők miatt a fácskánknak legalább 2-3 évre van szüksége, hogy termőre forduljon.

Én személy szerint egy részéből pici bonsai fát szeretnék csinálni, melyet majd remélem sikerül megosztanom a továbbiakban, és egy része, egyszerű kis mandarin fácska lesz.

2013. január 20., vasárnap

Fimo rózsa gömb

Nemrégiben találtam rá a FIMO gyurmára. Gondoltam kipróbálom ezt a technikát is, hisz olyan gyönyörű dolgokat lehet készíteni belőle. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy nagyon könnyű és egyszerű a a használata. Szépen megmunkálható és az eredmény is zseniális. Első munkám természetesen rózsa virágocskák voltak, főleg, hogy lassan itt a valentin ideje, és mert a rózsák nagyon mutatósak és szépek :)
Íme a végeredmény, ez lett belőle :)








Azt hiszem első próbálkozásra nem is lett olyan rossz :) Nektek mi a véleményetek?

2013. január 9., szerda

Kötött drót karkötő

Mostanság sokat kötögettem a rózsáimat, és eszembe jutott, mi lenne, ha nem csak fonalból probálnék meg kötni, hanem keresnék valami más alapanyagot. Semmiképp nem textil eredetű alapanyagra gondoltam, hanem valami másra. Kicsit körbe is néztem a neten, és rátaláltam valami szépségre. Viszont bajban voltam, mert azt a nyakláncot, amit találtam horgolták. Én pedig nem igazán vagyok oda a horgolásért, így kidolgoztam rá egy kötési technikát. Kicsit macerásabb mint a fonallal kötni, de nem is lett szerintem olyan rossza végeredmény :)


Nektek mi a véleményetek?

2013. január 3., csütörtök

Ültessünk kaliforniai paprikát

No igen nem igazán kézműves tevékenység a paprika ültetés, de mégsem áll távol tőle. Ugyanis biztos szakértő kezekre van szükség, ahhoz, hogy egy teljesen újat alkothassunk :)
Pár hónapja vettünk a boltban kaliforniai paprikát, és végre egy jó példányra bukkantam rá, nem volt szálkás kemény a külső része, szép piros volt és édes. Így félreraktam a magokat. És most úgy döntöttem kicsiráztatom a magokat. Ennek több oka is volt hogy miért éppen most.
Persze tudom, hogy még tél van, de a két évvel ezelőtti paradicsom projektből tanulva időben el akartam ültetni a magokat. Ugyanis a paradicsom projektnél, kétszer volt termés hozam, aminek nagyon örültem, mert sok volt a paradicsom nagyon és a másodikra nem is számítottam. De az időjárás közbeszólt, és a második terméshozamnak nagy része már nem érett be, és elfagyott.
Így most a paprikákat, már most kicsíráztatom, és nevelgetem idebent, és mire megérkezik a tavasz, kiültethetem a palántákat, amik már jól megerősödtek. Így több idejük lesz beérlelni a termést, és hamarabb is lesz termésük, mint a később elültetett paprikáknak.


A magok kb. egy hét alatt kicsíráztak.
Először a fehér kis gyököcske bújt elő a magból. Ezt meglátva földbe raktam őket. Nedves, de nem vizes földbe. Természetesen a gyököcskét gondosan a födbe raktam, de nem temettem el a magot, hogy a rügyecske szépen fel tudjon magasodni. Két napja hogy a földbe raktam a kihajtott magokat, és megjelentek a zöld hajtások.
Most szépen nevelgetem őket, folyamatosan nedvesen tartom a magokat, és várom, hogy eljöjjön a tavasz-nyár, hogy kiültethessem őket.